A szeptemberi hónap során átismételtük az előző évfolyamokban megtanult magyar népdalokat, majd mezőségi, csángó és kalotaszegi dalokkal ismerkedtünk. Éneklés és zenehallgatás közben ki- ki kiválasztotta a kedvencét, és magyaros motívumokkal illusztrálta.
Újdonságok
Zenei nevelés a 8.- ban
- 5
Projekt az ötödikben
A magyar népmese napja alkalmából
Irodalomórán a magyar népmesékkel foglalkoztunk több órán keresztül. Az olvasott meséket próbáltuk illusztrálni, közben további, kevésbé ismert népmeséket hallgattunk. A tankönyvben szereplő Tündérszép Ilona és Árgyélus népmesét pedig állóképekkel, jelenetekkel dolgoztuk fel. Az óra végén a forró székbe ülve beleélhettük magunkat egy-egy szereplő helyzetébe. Nagyon ügyes megoldások, kérdések és válaszok születtek.
10
Hetedikes fiúk rajzórán és technikán
- 4
Harmadikosok projektje
Szeptember 29. Ezen a napon, Budapesten született 🔍Bíró László József, a 🖋golyóstoll 🖋 feltalálója, újságíró, festőművész
Harmadikosaink Kántor Zsuzsa: A paca című 📚olvasmányában megismerkedtek a tintástollal való írás nehézségeiről. Majd a feltaláló életéről néztek rövidebb 💻videót. Megtudták, hogy Bíró László Jòzsef nevéhez kapcsolódik a golyós dezodor, s az automata sebességváltó feltalálása is. Felírták a táblára📌 az új ismereteket, s végül kipróbálták a tintával való írást. Lett is paca, nemcsak a papíron! 🗒👕
16
Nyolcadikos fiúk őszi munkái
Jutalomkirándulás 2025
Szeptember 23-án és 24-én iskolánk 15 tanulója Kovács Andrea tanító néni és Bajcsi Barnabás tanító bácsi kíséretében kétnapos jutalomkiránduláson vettek részt a Balaton környékén.
Már második alkalommal sikerült így jutalmazni az elmúlt iskolaév legeredményesebb tanulóit. Kedd reggel indultunk a „cool” túrára két kisbusszal. Első úticélunk a sümegi vár megtekintése volt. A gyönyörűen felújított vár minden várakozásunkat felülmúlta, hiszen a korabeli életet bemutató kiállítási termek, valamint a modern vetítő- és interaktív termek ámulatba ejtettek bennünket. A vár bevétele után elindultunk a keddi nap második állomására, Keszthelyre. Itt egy ebédet fogyasztottunk el, majd a Festetics-kastélyt tekintettük meg először, ami a gazdagságával és látványvilágával teljesen lenyűgözött minden csapattagot. A kastély mellett megtekintettük a bővebb tárlathoz tartozó modellvasút-kiállítást és a pálmaházat is. Délután öt óra magasságában érkeztünk meg Lakszakállas testvértelepülésére, Zalaerdődre, ahol a helyi önkormányzat a szállásunkat biztosította. A szállás elfoglalása után Bódis József polgármester úr vezetésével a helyi római katolikus templomot látogattuk meg, ahol egy nagyon részletes történelmi bemutatást hallottunk a templom múltjáról. A szállásra visszatérve finom vacsorával vártak bennünket, így fáradtan de vidáman jöhetett az esti program: társasjáték, beszélgetés, szórakozás. A zalaerdődiek szíves fogadtatását, vendégszeretetét ezúton is köszönjük, kedvességük örökre a szívünkbe zártuk.
Szerda reggel fél kilenckor megreggeliztünk, elbúcsúztunk a helyiektől, majd elindultunk kirándulásunk következő állomására, a Tihanyi Apátság megtekintésére. Tihanyt egy szóval lehet leginkább jellemezni: gyönyörű. Az apátság újabb pazar élményeket tartogatott számunkra. Megismerkedtünk az apátság múltjával, jelenével, de láthattuk az Ötvös Csöpi és Kardos doktor által visszaszerzett Pogány Madonna szobrot is. Kis vásárlás következett a hangulatos sétálóutcán, majd Veszprémbe mentünk megebédelni. Kettőre érkeztünk meg a körút utolsó helyszínére, Herendre. Itt a világhírű herendi porcelán készítését bemutató porcelánmúzeumot jártuk be, ahol megismerhettük a páratlan sikerű dísztárgyak születésének titkait. Este fél hatra érkeztünk Lakszakállasra.
Csodálatos két nap volt mögöttünk, amelyet támogatóink nélkül nem sikerült volna megvalósítani. Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni Lakszakállas Önkormányzatának, az iskola mellett működő Szülői Munkaközösségnek az anyagi segítségért. Továbbá a helyi önkormányzat mellett Szilas Önkormányzatának, illetve a Szilasi Önkéntes Tűzoltószervezetnek, hogy rendelkezésünkre bocsátották a kisbuszaikat. Köszönjük a helyi szövetkezet malmának is, hogy adományukkal segítették a kirándulásunkat. Végül, de külön kiemelve köszönjük Fügedi Tibi bácsinak, hogy türelmes sofőrként elviselte a hangosságunkat.
56
Régiből új - hetedikes fiúk a műhelyben
Rajzórák 7., 9. osztály
VI. Radnóti Emlékmenet
A Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége segítségével iskolánk is csatlakozhatott a Győrből induló emlékmenethez. A 6 km-es útvonal utolsó 600 méteréhez egy busznyi csallóközi diák és pedagógus társult. A megható megemlékezés után iskolánk is elhelyezhette koszorúját a híres magyar költő és a többi zsidó áldozat síremlékénél. Köszönöm Valocsay Zsófinak és Kósa Rékának, hogy képviselhettük iskolánkat e szép napon! Krascsenics Renáta
6
5., 8., 9. osztály fiúk technikaóra
- 10
Drámapedagógiai foglalkozás a felső tagozaton
A Vekker Műhely a 6. és 7. osztály részére 90 perces foglalkozáson dolgozta fel A legyek ura című regényt, azon belül a túlsúlyos diák kiközösítését. A tanulók végig be voltak vonva a történetbe, egy kis rövid részletet el is kellett nekik játszaniuk. Nagyon kellemes hangulatban telt az idő, minden percét élvezték. Visszavárjuk az előadókat! Tanulságos volt a mi kis történetünk, a foglalkoztatást vezető olvasásra is ajánlotta a könyvet, melyet filmként is megtekinthetnek tanulóink. Köszönjük szépen 🙏🏻
19
Technikaórák a hetedikes fiúkkal
- 1
Drámapedagógiai foglalkozás
A 3. és 4. osztályos tanulók részt vettek a Vekker Műhely foglalkozásán, ahol A rendíthetetlen ólomkatona című Andersen-mesét dolgozták fel drámajátékok segítségével. A program során a gyerekek nemcsak meghallgatták és értelmezték a történetet, hanem aktívan bekapcsolódtak a cselekmény feldolgozásába is. Különböző mozgásos és improvizációs feladatokon keresztül élhették át a mese hangulatát.
41
Zöldség- és gyümölcshét
Köszönjük a Kedves Szülőknek a sok finomságot
26
Erzsébet-tábor II.
Erzsébet-tábor = vidámság, élmények, barátok! 💚☀️ Köszönjük, hogy együtt lehettünk!
22
8-9.-es fiúk
Technikaóra - padok felújítása
9
Erzsébet-tábor Zánkán
🙏 Hatalmas köszönettel tartozunk a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének, amiért lehetővé tették számunkra, hogy részt vehessünk az Erzsébet-táborban, Zánkán! 💙 Két pedagógus kíséretében 21 gyerek élvezhette a nyár egyik legszebb élményét, amely 6 napig tartott. Ezalatt felejthetetlen programokon vettünk részt: kipróbáltuk a sárkányhajózást 🚣, hajókáztunk a Balatonon 🚢, izgalmas volt a lézerharc 🔫, ügyeskedtünk a szabadulószobában 🔐, sokat ugráltunk a trambulinon 🤸, és persze fürödtünk a Balatonban 🌊. Emellett több koncerten 🎶 és igazi bulikon 💃🕺 is részt vettünk, ahol a gyerekek felszabadultan szórakozhattak. Minden nap tele volt vidámsággal, élményekkel és barátságokkal, amelyekre sokáig emlékezni fogunk. 💫 Köszönjük még egyszer az SZMPSZ-nek, hogy mindezt lehetővé tették számunkra! 💙✨
33
Hetedikes lányaink technikaórán
- 2
Technikaóra 7.
Megkezdődött 😃 szelektív hulladékgyűjtés
1
Sok sikert kívánunk a kis elsőseinknek ❤️