A Határtalanul Program a magyar kormány által elindított kezdeményezés, melynek célja a magyar-magyar kapcsolatok építése, személyes kapcsolatok kialakítása és elmélyítése.
A program keretében magyarországi iskolák tanulói az állam támogatásával osztálykiránduláson vesznek részt a szomszédos országok magyarlakta területein, így személyes tapasztalásokat szereznek a külhoni magyarságról. Abban a megtiszteltetésben volt részünk, hogy mi is vendégül láthattunk egy Miskolc mellől, Sajólád községből érkező 30 tanulóból és 4 pedagógusból álló csapatot. Az együtt töltött pár óra alatt bemutattuk iskolánkat, eredményeinket, Varga László tiszteletes úr pedig a református templomban tartott egy érdekes előadást a templom történelmi és szakrális jelentőségéről.
A találkozó lehetőséget nyújtott kötetlen beszélgetésre is, így mi is bepillantást kaphattunk a magyarországi iskolarendszer mindennapos működésébe.
Külön köszönettel tartozunk az SZMPSZ országos elnökének, Fekete Irénnek, aki lehetővé tette számunkra a programba való bekapcsolódást.