A kerületi fordulók ünnepélyes kiértékelése Nyitra, 2025.6.10. Rendszeresen június elején kerül megrendezésre a Matematika, Fizika és Informatika Olimpia kerületi fordulóinak kiértékelése, amire az említett versenyek eredményes tanulói kapnak meghívást az érintett alap- és középiskolákból. Iskolánkból Kovács Krisztián és Varga Dominik kaptak meghívást az ünnepségre, amelyen oklevelet vehettek át az említett olimpiák kerületi bizottságainak elnökeitől. Krisztián a Fizika Olimpián a 10. helyet szerezte meg, Dominik pedig a Fizika és a Matematika Olimpián is egyaránt a 7. helyen végzett. Az, hogy az iskolánkat két diák is képviselte az eredményhirdetésen, mindenképp nagyon szép teljesítmény. Mindkettőjüknek nagyon gratulálunk, valamint sikeres középiskolai éveket kívánunk! Bajcsi Barnabás
Újdonságok
Matematika- és Fizika Olimpia
- 4
Tanulmányi kiránduláson a 3-4. osztály
Tanulmányi kiránduláson a 3-4. osztály Ógyallai csillagvizsgáló, játszóterezés, kisvonatozás, pizzázás és a komáromi erőd megtekintése...remek időben, remek hangulatban 😊
93
Visegrádi tanulmányi kirándulás és bobozás az 5-7. osztállyal
- 81
Színházlátogatás
Június 4-én a felső tagozat a Komáromi Jókai Színház Úri muri című előadásán vett részt.
5
Katedra Irodalomverseny
Katedra Irodalomverseny országos döntő,
Nyitra, 2025.június 2.
Iskolánk idén is bekapcsolódott a Katedra Polgári Társulás Irodalomversenyébe.
Szeptembertől februáig 4 levelezős fordulóban mérettük meg magunkat további 72 szlovákiai magyar alapiskola csapatával együtt. Az idei elolvasandó mű Kertész Erzsi: Panthera című regénye volt. Az országos döntőbe a legjobb 21 csapat kapott meghívást, köztük a mi iskolánk diákjai is: Bajcsi Fanni, Balogh Orsolya, Vass Diana. A kislányok kiváló teljesítményt nyújtva az előkelő 3. helyezést érték el.
Ez iskolánk történetében a legjobb eredmény ezen a versenyen, amihez szívből gratulálunk nekik. Köszönöm a szülői támogatást, a lányok kitartását és szorgalmát, a kreativitásukat és jókedvüket, aminek köszönhető volt ez a nagyszerű eredmény. Bajcsi Szilvia
Gyermeknapi mozizás és városnézés
- 44
IX. osztály - Budapest - 3. nap
IX.osztály - Budapest - 3. nap
Utolsó napunk kissé nehezebb ébredéssel kezdődött, de a bőséges reggeli után az új Néprajzi Múzeum tetején lévő parkban azonnal felébredt mindenki. Az erős szél majdnem felkapott bennünket, de szerencsére az eső most sem ért el bennünket 🙏🏻 . A
Hősök terén át a Városligetbe vezetett utunk, ahol mindenki pihenéssel, napozással, fotózással tölthetett el még egy órát. Jó barátunk, a Széll Kálmán tér már várt bennünket étkezdéivel, végül a Déli pályaudvaron felszálltunk komáromi járatunkra. Ha minden jól megy, öt órára Bogyára érünk. ☺️ Senki nem veszett el, mindenki jóllakott, és bizonyára korán ki is dőlünk este 😁
50
Vízváry Vilmos Szavalóverseny
Vízváry Vilmos Szavalóverseny – Csallóközaranyos Iskolánkat 10 tanuló képviselte a versenyen. 3 kategóriában versenyeztek, az I.kategóriában Lelkes Lili a zsűri különdíjában részesült, Soós Zsófia 3. helyezést ért el, Fábik Márton pedig a II. kategóriában szintén 3. helyezett lett. A verseny további résztvevői: Fábik Lelle, Rácz Johanna, Pasztorek Annabella, Puzsér Krisztina, Puzsér Viktória, Benedek Abigél és Szűcs Csenge. Gratulálunk!
IX. osztály - Budapest - 2. nap
IX. osztály - Budapest - 2. nap
Mai napunk egy nehéz ébresztővel, finom reggelivel indult, majd kis pihenő után metróra és buszra szállva a János-hegyi Erzsébet-kilátóhoz libegtünk fel. Nagyon izgalmas de közben pihentető volt a város zajából a csendes erdő felett libegni, miközben csak a madárcsicsergés szakította meg néha a teljes csendet. A kilátóból gyönyörű látvány tárult elénk az alattunk elterülő fővárosra, az idő is csodaszép volt szerencsénkre. Ebéd után a Terror Házában található múzeumban merültünk el történelmünk sötétebb korszakába, rengeteg interjúrészletet hallgathattunk milliónyi kis fülkében, kinek mennyi türelme volt hozzá. A 3 szintes kiállítás legmegrázóbb része természetesen a pince volt, ahol a kommunizmus alatt vallatták a politikai foglyokat. Vacsora a Westendben, majd pihenő a szobákon....egyelőre.... Az időjárás kissé veszélyesre fordult, ezért a Citadella lemaradt, de a Batthyány tér és a Lánchíd közti séta is gyönyörű volt.😉
53
Heuréka
VII. Heuréka - Magyar Tudománytörténeti Vetélkedő Iskolánk idén is bekapcsolódott a Heuréka Vetélkedőbe, amelyet Gútán a Nagyboldogasszony Egyházi Alapiskola és Nyolcéves Gimnázium szervezett.
Három 6. osztályos lány vállalta ezt a megmérettetést: Kovács Enikő Puzsér Krisztina Puzsér Viktória A feladatsorok nagyon igényesek és furfangos megoldásokat követeltek. Magyar Nobel-díjasok témából kellett felkészülni. A mezőny legfiatalabbjaiként végül a 8. helyen zártunk, remélhetőleg sok tapasztalatot szerezve a következő évekre! Gratulálok lányok, ügyesek voltatok! 💚😊
Tanulmányi kirándulás Budapesten a IX. osztállyal
Tanulmányi kirándulás Budapesten a IX. osztállyal Végre szép időre virradtunk, így izgatottan vágtunk neki 3 napos fővárosi csavargásunknak. Bogyáról indultunk vonattal, átsétáltunk a Duna túloldalára, hogy ismét egy kis vonatozással jussunk Budapestre. Metrózás, átszállás, metrózás után értünk a Hősök teréhez közeli szállásunkra. Lepakoltunk, és már indultunk is vissza metróval majd villamossal, hogy az Országházat ne csak kívülről, hanem bévülről is megcsodálhassuk végre. Leültünk József Attila szobra mellé is a rakodóparton. Ebédeltünk, majd visszatérve a szállásra elfoglaltuk egyedi szobáinkat. Rövid pihenő után ismét metróra , majd buszra szálltunk, és a budai várat sétáltuk körbe, természetesen fotózkodva a Halászbástyánál, a Mátyás-templomnál. 😉 Ezután a "kis" séta után elfogyasztottuk megérdemelt vacsoránkat, ki-ki melyik éttermet választotta. Tanulóink a nap végére határozottan használták a tömegközlekedési eszközöket, önállóságot tanultak az ételek rendelését illetően is. Már csak az esti zuhanyzások vannak hátra, és reméljük, a pihentető alvás is 😉
68
Fizika Olimpia 7. osztály
Fizika Olimpia 7. osztály, G kategória
2025.5.21., Komárom
Az év utolsó fizikaversenyét a hetedikesek számára rendezték meg. A versenyen 25 tanuló vett részt, közöttük volt a mi két hetedikesünk is: Csápai Adrián és Vass Diana. A versenyen két számításos feladatot és egy tesztet kellett megoldaniuk. Mindketten remekül zárták a versenyt, hiszen Adrián mindössze fél pont lemaradással a 2., Diana pedig a 4. helyen végzett.
Nagy siker ez, hiszen a fizika köztudottan nehéz tudomány. Gratulálunk nekik, nagyon büszkék vagyunk rájuk, és további sok sikert kívánunk!
Az utolsó versennyel lezárult az idei fizika versenyszezon, ami rendkívül sikeresnek mondható. A hosszú és időigényes felkészülés eredményeként a fizika olimpia különböző kategóriáiban szereztünk két 1., egy 2. és egy-egy 3. és 4. helyezést. Mindkét kilencedikesünk eredményes lett a kerületi fordulón, valamint elhoztuk az 1. helyezést a Felvidéki Fizikaversenyről is. A számok magukért beszélnek. Emlékeztetőül az iskola “fizikaválogatottjának” névsora: Csápai Adrián, Kovács Krisztián, Lengyel Áron, Varga Dominik és Vass Diana. Szuper volt veletek! Bajcsi Barnabás
Úszótanfolyam II. osztály - 5. nap
A mai napon végetért a második osztály számára az úszótanfolyam.💧
Ma minden gyermek bebizonyította, hogy gyakorlással, kitartással és kellő bátorsággal el lehet sajátítani 5 nap alatt az úszás alapjait. Köszönet ezért a 2 oktatónak, ❤Krascsenics Renáta és Tallósi Tíme tanító néninek❤️.
A mai nap az uszodában sok játékkal,🛝 oklevelek és érmek átadásával zárult.🥇 Közös ebéd elfogyasztása után a gyermekek ellátogattak a nagymegyeri tûzoltókhoz.🧯⛑️ A szolgálatban lévõ tűzoltók bemutatták a járműveket🚒, eszközöket, amiket mentéskor használnak. A nap vonatozással zárult.🚂 Köszönet illeti Cseh Pisti bácsit, Bajcsi Rolandot és Szomolai Jánost, akik🚍 biztosították az utaztatást. Köszönjük a Szülőknek, hogy segítették az úszótanfolyamra megvalósulását❣️
37
Fizika Olimpia kerületi forduló
Fizika Olimpia
Kerületi forduló
Nyitra, 2025.4.16.
Néhány év kihagyás után két tanulóval is részt vehettünk a Fizika Olimpia kerületi fordulóján, ami az E kategória legmagasabb fordulója. Iskolánkat két kilencedikes képviselte: Kovács Krisztián és Varga Dominik. Mindketten remekül szerepeltek a járási fordulón (Dominik 1., Krisztián 3.), ezért meghívást kaptak Nyitrára is.
A fiúk itt is szépen helytálltak, hiszen mindketten elérték az eredményességhez szükséges pontszámot. Dominik a 7., Krisztián pedig a 10. helyet szerezte meg. A kerületi forduló rendkívül igényes feladatsora után bizton állíthatjuk, hogy ez egy szuper eredmény. Mindkettőjüknek gratulálunk, és további sikeres pályafutást kívánunk a gimiben! Bajcsi Barnabás
Úszótanfolyam II.osztály - 4. nap
Mai program: gyorsúszás - kar- és lábtempó kombinálása, mellúszás kar- és lábtempó külön, majd kombinálva...nem könnyű feladat, más ritmusban, és még a levegővételre is ügyelni kell 😃🏊🏻😉
24
IV. Felvidéki Fizikaverseny
Döntő -1. hely!!!!
Szímő
Lengyel Áron eredményesen szerepelt a IV. Felvidéki Fizikaverseny országos döntőjén, amelyre Szlovákia déli részén, Szímő községben került sor. Nem véletlenül esett a szervezők választása erre a településre: Szímő ugyanis a világhírű tudós, a dinamó elvét elsőként alkalmazó, és a magyar nyelvű természettudományos oktatás egyik úttörőjeként ismert Jedlik Ányos szülőfaluja. A verseny tematikája is méltó módon az ő öröksége köré épült.
A megmérettetés kétfordulós lebonyolítási rendszerben zajlott: Áron már az első, selejtező fordulóban is kimagasló teljesítményt nyújtott, ahol az első helyen végzett, így jutott tovább az országos döntőbe.
Felkészítője Bajcsi Barnabás volt. Gratulálunk!
A rendezvény ünnepélyes megnyitóval kezdődött, melyet Jedlik Ányos szobrának koszorúzása követett – méltó tisztelgés a tudomány és az alkotó szellem előtt. Ezt követte maga a verseny, amely egyórás időtartamban, egy négyoldalas feladatlap kitöltésével zajlott. A résztvevőknek maximum 66 pontot lehetett szerezni, miközben a feladatok sokszínűsége – számításos példák, képrejtvények, betűkirakósok, valamint Jedlik életéhez és munkásságához kapcsolódó kvízkérdések – alapos tudást és kreatív gondolkodást igényelt. A versenyt követően a diákok és kísérőik megtekintették a helyi technikai múzeumot, valamint a Jedlik Ányos emlékszobát, melyek betekintést nyújtottak a tudós életébe és találmányaiba. A közösen elfogyasztott ebéd után egy izgalmas, ismeretterjesztő előadás következett a „Forgonyról és a képzetes számokról” – egyaránt szórakoztató és gondolatébresztő módon. A nap zárásaként került sor az eredményhirdetésre, ahol örömmel és büszkeséggel tudatjuk, hogy Lengyel Áron az első helyet szerezte meg a rangos megmérettetésen. Szívből gratulálunk neki a kiemelkedő teljesítményhez! A verseny magas színvonalú lebonyolítása a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetségének fáradhatatlan szervezőmunkáját és Szímő község önkormányzatának odaadó támogatását dicséri. Köszönet illeti mindazokat, akik hozzájárultak ahhoz, hogy a diákok egy tartalmas, inspiráló és élményekkel teli napot tölthessenek el egy történelmileg és szellemileg is különleges helyszínen. Vajlik Attila
2
Kiállítás
A Lakszakállasi ÖTT megalakulásának 140. évfordulója alkalmából nyitott kiállítást tekintették meg tanulóink, majd az emeleten Jókai Lajos kiállított képeit is megnézték.
16
Úszótanfolyam II. osztály - 3. nap
Új galériát helyezett a fényképal
Mai program: gyorsúszás lábtempója siklásból, gyorsúszás kartempója, ezek kombinációja, mellúszás lábtempója, karikákon átúszás 💪🏻👏🏊🏻
14
Úszótanfolyam II. osztály - 2. nap
Mai programunk: siklás, siklás lábtempóval - gyorsúszás előkészítése, háton lebegés, lábtempó hozzákapcsolása - előkészület a hátúszásra 😊
23
Úszótanfolyam 2. osztály - 1. nap
1. nap
Mai programunk a következő volt: ismerkedés a vízzel, a víz felhajtó ereje, arccal a vízben orr befogása nélkül, tájékozódás víz alatt karikán átbújva, Ki bírja tovább víz alatt?, lebegés a vízben mint medúza, mint csillag, lebegés háton csoportban, párban majd önállóan....és persze: önálló vetkőzés, zuhanyzás, öltözés, hajszárítás 😁 Ügyesen és bátran vettük az első nap próbatételeit, holnap folytatjuk siklással 😉
21